Egyik kedvenc búzasörünk a Weihenstephaner Vitus nem akárkiről kapta a nevét, hanem a sörfőzők védőszentjéről. Hogy ki volt ő valójában?
Szent Vitus eredettörténete
Szent Vitus vagy Szent Vid a középkor egyik kedvelt szentje volt, a tizennégy segítőszent egyike. A középkori katolikus hagyományok szerint a tizennégy segítőszent közbenjárása hatékony védelmet biztosított különböző betegségek esetén, mivel ezek a szentek ígéretet kaptak Istentől, hogy a hozzájuk fordulókat nagy bajoktól is képesek voltak megóvni. Szent Vitust általában pálmalevéllel, karddal vagy kakassal a kezében ábrázolták. Szent Vitus többek a között a csehek, a szászok, a gyógyszerészek, a táncosok és a sörfőzők védőszentje is egy személyben.
Szent Vitus legendája
A legenda szerint Szent Vitus Diocletianusz császár uralkodása alatt (3. század végén), egy római szenátor fiaként született Szicília területén. Nevelője, Modestus miatt keresztény nevelést kapott, azonban mikor apja ezt megtudta, kényszeríteni akarta a fiát, hogy tagadja meg a hitét. A fiú kitartott keresztény hite mellett, így nevelőjével menekülniük kellet. Diocletianusz császár csapatai azonban elkapták őket és ugyan Vitus meggyógyította a császár fiát, börtönbe zárták, mivel nem volt hajlandó áldozatokat mutatni a római isteneknek. Nehéz vaslemezekkel próbálták összenyomni őt és társait, sikertelenül; forró olajba dobták, de sértetlenül került ki belőle. Egy vad oroszlánt küldtek Vitus és társai ellen, de az állat szelíden lefeküdt a lábaihoz. Egy kínzó állványhoz kötötték, de a villám elpusztította a kínzóeszközöket. Angyalok mentették meg őt és társait és a vértanúk imádságban merülve szelíd halált haltak. Más források inkább arra engednek következtetni, hogy a vértanúkat Diocletianusz császár hóhérai lefejezték.
Szent Vitus tisztelete
Szent Vitus legendája szülőhelyéről, Szicília területéről terjedt el Észak-Itáliába, Franciaországba és Németországba a 600-as évek környékén. 756-ban ereklyéit a párizsi Saint-Denis bazilikába szállították, majd 836-ban a corveyi apátságba. 1355-ben a fejét Prágába vitték, és ott őrzik a Szent Vitus-székesegyházban, amelyet Szent Vencel emeltetett a tiszteletére. Ereklyéit mintegy 130 helyen őrzik. Bajorországban, Szászországban és Csehországban Szent Vitus különleges tiszteletnek örvend, számos település, illetve templom róla kapta a nevét.
A középkorban Szent Vitus tiszteletének nagy hagyománya volt, ő volt a 14 segítőszent egyike. Számos középkori fesztiválnak ő volt a védnöke. Nincs pontos leírás, hogy hogyan és miért vált Szent Vitus a sörfőzők védőszentjévé. A legvalószínűbb magyarázat, hogy a fesztiválokon és mulatságokon, amiknek a védőszentje volt, számos zenész és táncos lépett fel, illetve sört is mértek, és egy idő után már nem csak az esemény, hanem az eseményen résztvevő táncosok és sörmérők védőszentjévé is előléptették. Akárhogyan is történt, számos bajor és cseh sörfőzdének a mai napig fontos hagyománya Szent Vitus tisztelete.
A világ legrégebbi sörfőzdéje, a Weihenstephan például búzabaksörét Vitusnak nevezte el. Az üvegpoháron, illetve a sörösüveg nyakán pedig valóban ott figyel minket Szent Vitus alakja, óvja minden kortyunk és megvéd minket a ránk leselkedő veszélyektől.
/Vendégposzt a Porból lettem, sörré leszeksörblog szerkesztőjétől, Horváth Gábortól. Ha jó sztorikat és értékeléseket akartok olvasni sörökről, érdemes bekövetni őket, linket a Facebook csoporthoz és a bloghoz fentebb találtok. A cikkhez elöljáróban és magyarázatképpen annyit, hogy a szerző éppen állkapocsműtéten esett át./
Nagy igazság, hogy amit az élet az egyik kezével elvesz, a másikkal visszaadja. Sz@rul érezzük ugyan magunkat a szétszedett-összevarrt pofánk miatt, ám cserébe érdekes kísérleteket végezhetünk szívószállal ezidáig nehezen, illetve egyáltalán nem fogyaszthatónak besorolt ételekkel kapcsolatosan, lásd körömpörkölt, bécsi szelet, dobostorta. Ráadásul Weihenstephaner söröket is ihatunk, melyek szépen sorakoznak a kamrapolcon, még ha sajna’ nem is számolatlanul.
Arról már mindenki hallott, hogy a Bayerische Staatsbrauerei Weihenstephan a világ legrégebbi, ma is működő és termelő sörfőzdéjeként hivatkozik magára, s ez így is marad mindaddig, amíg valaki nem talál egy másikat, bár erre azért elég kicsi a sansz. A weltenburgi apátok hivatalosan tíz esztendővel később startoltak a főzéssel, így 1040-es alapításával (a freisingi városi tanács ekkor engedélyezte a főzdét) Weihenstephan a nyerő. Az apátságot a decens pápai noszogatásra 720 környékén ide érkező Szent Corbinianus építtette, aki különleges kapcsolatot ápolt a medvékkel. Történt ugyanis, hogy egy szép napon, midőn a jámbor lélek épp Rómába tartott, poggyászcipelő lovacskáját elfogyasztotta egy mackó. A szent nem esett kétségbe, rögvest felszólította a jóllakott vadat, ugyan trógerolja már tovább a batyukat az Örök Városig. A medve szót fogadott, a szent pedig megérkezésük után szabadon engedte. A történet annyira megihlette a freisingieket, hogy a város címerében ma is a nyereggel felszerelt bundás feszít büszkén.
Szent Corbinianus Jan Polack festményén, 1489Itt pedig a macis címer
A kolostort elsőként Szent Vitusnak szentelték, aki mai sörünk névadója is egyben. Szerteágazó érdeklődési körrel bíró vértanúról van szó, többek között ő felel a gyógyszerészek, sörfőzők, vincellérek, vendéglősök dolgainak stabilitásáért, nem is beszélve a táncosokról (a chorea Sancti Viti a végtagokban és az arcon gyors, kontrollálatlan izomrángásokkal kísért tünetegyüttes, melyet reumás láz, vagy A csoportú béta-hemolizáló streptococcusok okozhatnak. Vitustánc és nyavalyatörés néven is fut. Nagy sikereket ért el a XIV-XV. században Európa-szerte).
Közben lepattintjuk a kupakot a szent képét a nyakcímkéjén viselő palackról, sietve töltünk, mert nem minden nap iszik az ember világbajnok búzabakot, a kedvéért még a szívószálat is félretesszük. A 7,7-es alkoholt kalaplevéve köszöntjük, a fájdalomcsillapítók örülni fognak neki, és már fejest is ugrottunk az élesztős-sárgabarackos-citrusos illatorgiába, mely a pompás habkorona alól küzdi elő magát. Persze akad azért itt egy kis szegfűszeg és banán is, de nem olyan dominánsak, mint az átlagos bajor búzáknál. A korty csábítóan húsos (16,5 B°), a szénsavak elevenek és játékosak, ízvilága pedig minden képzeletet felülmúlóan intenzív. Fűszeres, gyümölcsös, falatnyi kenyeres savanykássággal, elegáns élesztőkkel, tankönyvi komlózással. Teljesen megérdemelten foglal el pillanatnyilag dobogós helyet a bolygó ötven legjobb búzabakjának ranglistáján.
Most elvonulunk relaxálni és a varratainkat nyalogatni, legközelebb innen folytatjuk.
Hallottatok már a Weltenburger sörfőzdéről? Jelenleg ez a világ második legrégebben működő sörfőzdéje a Weihenstephaner után. A weltenburgi bencés kolostorban már 1050-ben főztek sört. Persze valószínűleg már korábban is főzőcskéztek a kortyondi szerzetesek, azonban a minden kétséget kizáró írásos bizonyítékok 1050-ből származnak.
A bencés szerzetesek Kelheim mellett, a Duna partján alapították meg a Weltenburg Kolostort. Bajorország egyik legrégebbi kolostoráról van szó, hiszen már VII. században a bajorországi hittérítők egyik központja volt. Az alapítók egy igazán vadregényes és szép helyet választottak a kolostornak: a Duna itt összeszűkül, kanyarog, sokkal nagyobb az esése, festői a környzet, ez a németországi Duna-szoros.
Számos példa mutatja, hogy az alapításkor még egyházi fenntartású sörfőzdék a történelem folyamán szépen lassan a szekularizáció eredményeként átvándoroltak világi tulajdonba, állami vagy piaci szereplők kezébe. Jó példa erre, a szintén egyházi, ferencesek által alapított Franziskaner esete, ami ma már az Anheuser-Busch InBev leányvállalataként működik. A bencések azonban szerencsésebbek voltak és ügyesen tartották meg kolostori keretek között főzdéjüket. Lassan ünneplik a sörfőzde fennállásának jubileumi, 1000. évét is, ennyi idő pedig garantáltan elég tökéletes sörreceptúrák kialakítására.
Sörfanatikusoknak ez egy kiváló útiprogram is egyben: érdemes ellátogatni Kelheimbe, kirándulni a vadregényes Duna-szorosban, majd betérni a kolostor sörfőzdéjébe egy vezetett túrára és sörkóstolásra, amit a kolostorban működő étterem sörvacsorájával lehet megkoronázni.
Azonban ha nincs időd kiruccanni Kelheimbe, mi egy picit közelebb tudjuk hozzád hozni Bajorországot és Weltenburgot: a Monarchia Beerclub Kincsesbányája tele van a Weltenburger Apátsági Sörfőzde legjobb söreivel, legyen szó märzen-ről, dunkel-ről vagy egy jó pincesörről. Olvasnál még egy cikket München leghíresebb sörfőzdéjéről? ITT megteheted!
Az Augustiner Sörfőzde, vagyis németül Augustiner Bräu, München legrégebbi sörfőzdéje, amely 1328-ban alakult, tehát több mint 690 éves múltra tekint vissza. A sörfőzdét, ahogy a neve is sugallja Ágoston-rendi szerzetes alapították, és kiváló söreikkel gyorsan elárasztották München városát. Az Augustiner Sörfőzde története szorosan összefonódik München fejlődésével. A 14. században, amikor a sörfőzés már komoly iparággá fejlődött, a főzde a helyi közösség kedvelt italának szállítója lett. Az Augustiner sör népszerűsége folyamatosan nőtt, és hamarosan a város egyik legkelendőbb italává vált.
A 19. század során a söripar jelentős fejlődésen ment keresztül, amely során a kereslet megnövekedett a sör iránt, és a gyártás hatékonyságának növelése érdekében új technológiákat vezettek be. Az Augustiner is részesült ebből a fejlődésből, azonban a szekularizáció jegyében az egyházi javak folyamatosan vándoroltak át a világi javakhoz és ekkor már nem a szerzetesek vezették az Augustinert. A Wagner család az 1800-as évek közepén vette át a sörfőzde irányítását. Az Augustiner már ekkor is óriási hírnévre tett szert Bajorországban, azonban a Wagner család további fejlesztéseket hajtott végre és a hagyományos sörfőzési módszereket ötvözve a modern technológiával sikerült növelni a termelést és a sör minőségét. A 20. században az Augustiner Sörfőzde a müncheni sörkultúra egyik alapkövévé vált, megőrizve tradícióit, miközben a modern igényeknek is eleget tett. A sörfőzde családi tulajdonban maradt, és a mai napig független vállalkozásként működik, elkerülve a nagyobb söripari konglomerátumok befolyását.
Az Augustiner sörfőzde megpróbáltatásai a II. világháború során
A második világháború alatt az Augustiner Sörfőzde, mint sok más német vállalkozás, súlyos károkat szenvedett el, amikor bombatámadások és a háború következtében kialakult gazdasági zűrzavarok miatt a sörfőzdét érintő termelés gyakorlatilag leállt. A háború végére a gyárépületek, berendezések és a sörgyártási infrastruktúra jelentős része megrongálódott, ami drámai hatással volt a vállalat működésére. A helyreállítás hosszú és nehézkes folyamat volt, amely a sörfőzde alkalmazottainak és a vezetőség kitartását igényelte.
Az Augustiner 9 féle sört forgalmaz jelenleg, melyekbe beletartoznak szezonális sörök is mint például az Augustiner Oktoberfestbier. A Monarchia Beerclub Kincsesbányájában 5 féle Augustiner terméket találhattok. Ebből az Oktoberfestbier csak és kizárólag az Oktoberfest ideje alatt.
Az Augustiner alapsöre, az Augustiner Lagerbier Hell, egy igazi klasszikus a bajor sörfőzde portfóliójában, amely tökéletesen megtestesíti a hagyományos helles stílusú sörök esszenciáját. A sör színe világos arany, amely tiszta és átlátszó, a pohárban pedig gyönyörű habkoronával büszkélkedhet, amely nemcsak látványos, hanem a frissesség és a minőség garanciája is. Az íze gazdag és jól kiegyensúlyozott, a maláta karaktere dominál, ami édes és pörkölt búzát idéz elő. A malátás alap egy lágy, selymes ízélményt teremt, amely egy kis karamellás édességgel párosul. Emellett a háttérben finoman érezhetőek a virágos komlótónusok, amelyek enyhe kesernyésséggel és frissességgel egészítik ki a sör komplex ízét. A komlóvirágok finom jegyei, mint a hársfavirág vagy a kamilla, kellemesen lendületes érzetet adnak az italnak, amely megidézi a tavaszi rétek frissességét. A Lagerbier Hell nemcsak az ízek harmóniájáról híres, hanem a hagyományos bajor sörfőzési technikákról is, amelyeket az Augustiner Sörfőzde generációk óta gyakorol. A sör előállításához használt alapanyagok – mint a kiváló minőségű árpamaláta és a helyi bajor komlók – garantálják a sör kiváló minőségét és autentikus ízét. A sörfőzés során a természetes erjesztés és a hosszan tartó érlelés folyamatainak köszönhetően az Augustiner Lagerbier Hell egyedülálló, sima ízélményt kínál. Ez a sör ideális választás bármilyen alkalomra: legyen szó baráti összejövetelről, étkezésről vagy egyszerűen csak egy pihentető pillanatról a nap végén. Különösen jól párosítható klasszikus bajor ételekkel, mint a sülthúsok, kolbászok vagy akár a különböző sajtok, így még gazdagabb ízélményben lehet részünk. Az Augustiner Lagerbier Hell nem csupán egy ital, hanem egy élmény, amely a bajor sörkultúra szellemiségét és a sörfőzés iránti elkötelezettséget tükrözi.
Az Augustiner Edelstoff söre igazi gyöngyszem a hagyományos bajor sörök között. Ez a világos, aranyló színű helles stílusú sör egyszerre testesíti meg a német sörfőzés évszázados hagyományait és a modern, letisztult ízvilágot. Pohárba töltve csillogó, halványsárga árnyalatot mutat, amely fölött vastag, hófehér habkorona emelkedik, elegáns megjelenést kölcsönözve ennek a sörnek. A kortyokban először egy frissítően savanykás, élénk íz bontakozik ki, amit gyorsan követ a lágy, édeskés malátás jegy. Az könnyed maláta tökéletes harmóniában van az Edelstoff finom édességével és selymes karakterével. A végén az enyhén kesernyés, füves és komlós jegyek biztosítanak kiegyensúlyozott utóízt, amely frissítően hat és tiszta ízélményt ad. Az Edelstoff nemcsak egyszerű sör, hanem egy különleges élmény minden korttyal: könnyű, ugyanakkor gazdag és mély ízvilággal rendelkezik. A közepes szénsavtartalom fokozza frissítő hatását, anélkül hogy elnyomná a sör természetes ízeit, így ideális választás akár önmagában, akár könnyű ételek, például saláták, grillezett csirke vagy halételek mellé. Az Augustiner Edelstoff tökéletes példája annak, hogyan találkozik a tradicionális német sörfőzési kultúra a modern ízlésvilággal, és valódi élményt nyújt minden sörkedvelő számára.
Az Augustiner Weissbier egy kellemesen krémes, enyhe citromos ízvilággal rendelkező narancssárgás színbe hajló aranyló bajor búzasör. Búzasörhöz képest egészen komlós, különleges élményt nyújt a fogyaszó számára.
Az Augustiner barna söre, az Augustiner Dunkel, ami a többi tételhez hasonlóan egy tökéletesen eltalált, jól balanszolt sör, melyben a maláta édesebb, karamellásabb tónusai diktálják az ütemet. Szép, mély mahagónia szín, csodálatosan fehér habkoronával, hagyományos bajor barnasör.
Tételek, amik sajnos jelenleg még nem elérhetőek a Monarchia Beerclub Kincsesbányjában: Augustiner Hell alkoholmentes, Augustiner Heller Bock, Augustiner Pils, Augustiner Maximator
A 21. században az Augustiner Sörfőzde továbbra is Wagner család által irányított és a sörfőzés bajor hagyományait követve működik. A sörfőzde ma is a legnagyobb független sörfőzde Münchenben, és a piacon egyedülálló helyet foglal el népszerűségével. Az Augustiner sör elképesztően népszerű Magyarországon is, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Monarchia Beerclub Kincsesbányájának egyik legkeresettebb terméke.
A gluténérzékenység mára szinte népbetegséggé vált, ezért a sörgyártók is egyre inkább figyelnek erre a fogyasztói csoportra. Ennek eredményeként manapság már igen széles kínálatból válogathatunk, ha gluténmentes sört keresünk.
Az alsópolcos gluténmentes sör
Ha a legolcsóbb gluténmentes sört keressük, akkor nehéz felülmúlni a Penny áruházban kapható Edelmeister márkát. Azonban érdemes megjegyezni, hogy az alacsony ár gyakran a minőség rovására megy, hiszen ez a sör a lengyel Van Pur sörgyár terméke, amely híres arról, hogy alsópolcos, bántóan rossz minőségű italokat készít. Ezért, ha a pénztárcánk kímélésére törekszünk, érdemes megfontolni, hogy a pénzünkért cserébe valóban mit kapunk.
Középkategória
Egy fokkal magasabb árkategóriában található a Pécsi Sörfőzde gluténmentes sörje, amely sokak számára ideális kompromisszumnak bizonyulhat. E sör ízvilága és minősége kedvezőbb lehet, mint a legolcsóbb alternatíváké, így azok is élvezhetik, akik szeretnék elkerülni a glutént, de nem akarnak lemondani a sörözés öröméről. A Pécsi Sörfőzde által készített változat egy kicsit komolyabb ízélményt kínál, ami jó lehetőséget nyújt a gluténmentes diétát követők számára.
Ha a nagyobb szupermarketeket és hipermarketeket nézzük, akkor a Spar és az Auchan kínálja a legnagyobb választékot gluténmentes sörökből. Ezek az üzletek nemcsak a nagyobb márkákat vonultatják fel, hanem a kisüzemi sörfőzdék termékeit is, így sokféle íz és stílus közül lehet választani. A széles választék lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb gluténmentes sört.
A kisüzemi sörfőzdék szintén egyre szebb gluténmentes kínálattal büszkélkedhetnek. Ezek a sörfőzdék sokszor kísérleteznek új ízekkel és alapanyagokkal, így egyedi, kreatív söröket készítenek, amelyek közül számos gluténmentes változat is elérhető. A kisüzemek sörkínálata általában különösen gazdag, ami izgalmas lehetőségeket teremt a sörkedvelők számára, hogy felfedezzék a gluténmentes söröket. Ezek a termékek gyakran egyedi karakterrel bírnak, és lehetőséget adnak arra, hogy a gluténérzékenyek is megtapasztalják a különböző ízek sokszínűségét. Érdemes tehát nyitott szemmel járni, hiszen a piacon fellelhető gluténmentes sörök számos lehetőséget kínálnak.
Monarchia Beerclub gluténmentes kínálat
A sörszaküzletek webshopjai egészen széles kínálatot biztosítanak gluténmentes termékekből. Nálunk, a Monarchia Beerclub Kincsesbányájában jelenleg 2 féle gluténmentes sör érthető el, ráadásul az egyik enzimet tartalmazó, glutént lebontott verzió, míg a másik egy különleges alapanyag bevonásával készült, ami egyáltalán nem tartalmaz glutént:
A Rohozec Cecilia azoknak készült, akik nem szeretnének lemondani a karakteres, hangsúlyosan keserű pilzeni sörökről. Egy hagyományos cseh stílusú lager, kesernyés kortyérzettel, ahol dominál a komló keserűsége. És emellett a főzés során hozzáadott glutént lebontó enzimeknek köszönhetően gluténmentes, vagyis a gluténtartalma az előírásoknak megfelelően alacsonyabb mint 20 mg/kg. A rohozeci sörgyárat 1850-ben alapította Unger Ferdinánd nagybirtokos és üvegkereskedő. A tífuszjárvány miatt azonban nem élte meg az ünnepélyes megnyitót. A sörfőzde vezetését ezt követően fia, Karel Unger vette át, aki nagy sikereket ért el a sörgyárral és ennek köszönhetően nemesi címet kapott. A sörfőzde a maga korában nagyon modern volt, egyike volt a Monarchia néhány gőzfőzdéjének. A rohozeci sört messze földön ismerték és már akkoriban exportálták például Németországba és Franciaországba. A szocialista időkben a tervgazdaság jegyében a főzdét államosították és beolvasztották egy másik nagyobb sörfőzdébe. A rendszerváltás során privatizálták, azonban a vadkapitalista rendszer és a nem megfelelően kvalifikált tulajdonosi háttér miatt 2004-re csődeljárás alá került. A jelenlegi menedzsment érkezésével azonban a rohozeci sörgyár ismét a régi pompájában tündököl.
Másik gluténmentes opciónk talán még különlegesebb és érdekes gasztro-kaland: ez a Kobrunn. A kapuvári sörfőzde 2020-ban indult, a főzde és malátázóüzem 2022-re készült el. A Kobrunn egyik alapvető célja, hogy újradefiniálja a kézműves sörök világát egy új alapanyaggal, a cirokmalátával, így teremtve új és egyedi ízélményt. Kiváló választás gluténérzékenyek számára, mivel a cirok gluténmentes. A Kobrunn Sorg – Pale Ale aranysárga színével és fehér habjával a hagyományos sör látszatát kelti, de mégis más, hiszen teljesen gluténmentes. Ízében kellemes, könnyű, illatában gyümölcsös, virágos és fűszeres. Egy könnyed sör, ami az új alapanyagnak, a ciroknak köszönhetően új színt visz a sörök világába.
Cseh sörök terén érdemes még talán megemlíteni a Bernard Bezlepkovy-t, a humpoleci sörgyár gluténmentes sörét, ami szintén egy kiváló választás, ha a minőséget tartjuk szem előtt. Ha pedig német gluténmentes sörre vágyunk, akkor talán pár itthoni egyéb sörszaküzletben fellelhető a Lammsbräu gluténmentes söre is.
Kisüzemi front
Hazai kisüzemi fronton a Kobrunn mellett érdemes még említést tenni a Monyo és Mad Scientist szortimentjében fellelhető gluténmentes tételekről. A Monyo esetében a Grumpy Octopus egy west coast IPA, meg nemrég jöttek ki a Cherry Hero nevű ízesített sörükkel, mely szintén gluténmentes. A Mad Scientist esetében a Popstar nevű gluténmentes sörük már régóta bent van a kínálatban, ami szintén egy west coast IPA. Ezek a tételek egyéb sörszaküzletekben és webshopokban lelhetők fel, árban természetesen a Monyo és Mad Scientist esetében jócskán átlépjük az 1000 Ft-t.
A mi esetünkben, a Monarchia Beerclub Kincsesbányájában fellelhető gluténmentes termékek jelenleg egységesen, 890 Ft-os áron érhetőek el. A gluténérzékeny fogyasztóknak kedvezve igyekszünk minél több gluténmentes termékkel színesíteni a kínálatunkat.
A gluténérzékenység, amelyet cöliákiaként vagy lisztérzékenységként is ismert, néhány évtizeddel ezelőtt még szinte ismeretlen fogalom volt a nagyközönség számára. Az utóbbi években azonban az orvosi diagnosztikai eszközök fejlődésével, valamint a táplálkozási tudatosság növekedésével egyre több embernél fedezik fel ezt az állapotot, ami mára már valóban népbetegséggé nőtte ki magát. Az érzékenység kialakulásának oka, hogy a szervezet egy speciális fehérjével, a gluténnel nem képes megfelelően megküzdeni, amely számos gabonafélében – elsősorban a búzában, árpában és rozsban – megtalálható.
Mi is az a gluténérzékenység?
A gluténérzékenység lényege, hogy a vékonybél krónikus gyulladásos állapotba kerül, mivel az itt található bélbolyhok nem tudják feldolgozni a glutént. Ennek hatására a glutén felhalmozódik a bélrendszerben, ami a vékonybél nyálkahártyájával és az immunrendszerrel kölcsönhatásba lépve ellenanyagtermelést indít el. Ezek az ellenanyagok sajnos nemcsak a glutént támadják, hanem saját szöveteket is, ami autoimmun válaszhoz vezet. Éppen ezért a gluténérzékenység egy autoimmun betegség is egyben. Ráadásul örökletes is. A gluténérzékenység tünetei széles skálán mozognak: enyhébb esetekben csupán kisebb emésztési problémák jelentkezhetnek, például puffadás, míg súlyosabb esetekben hasmenés, hasi fájdalom és általános közérzetromlás is előfordulhat. Az emésztési gondokon túl az állapot összekapcsolható különböző bőrbetegségekkel, például dermatitis herpetiformisszal, amely apró, viszkető kiütéseket okoz. Súlyosabb esetben a gluténérzékenység hosszú távon akár a csontok állapotára is hatással lehet, mivel a vitamin- és ásványianyag-felszívódás nehézségei csontritkuláshoz vezethetnek.
Glutén diéta
Jelenleg a gluténérzékenységre nincs gyógymód. Az egyetlen hatékony kezelés a szigorú gluténmentes diéta betartása, ami a gluténtartalmú élelmiszerek teljes elhagyását jelenti. Bár ez első hallásra egyszerűnek tűnhet, a gyakorlatban komoly kihívást jelenthet a frissen diagnosztizált betegek számára, mivel a glutén számos élelmiszerben megtalálható, beleértve a tésztákat, kenyérféléket, süteményeket és számos készételt. Az élelmiszeriparban is gyakran használnak glutént állagjavítóként vagy sűrítőanyagként, például mártásokban, konzervekben, panírozott termékekben és még számos más termékben is. Ezért a gluténérzékenyeknek alaposan oda kell figyelniük, hogy mit fogyasztanak.
Glutén a sörben!
A gluténmentes diéta követése ugyanakkor különösen fájdalmas lehet azok számára, akik kedvelik a sört, hiszen a hagyományos sörök alapanyaga általában különböző csíráztatott gabona, például búza-, árpa- vagy rozsmaláta, amelyek mind nagy mennyiségű glutént tartalmaznak. Azoknak a sörkedvelőknek, akik gluténérzékenyek, így nincs más választásuk, mint hogy gluténmentes sörökre váltsanak, ha nem szeretnének végleg búcsút mondani ennek a közkedvelt italnak.
Szerencsére a söripar reagált erre az igényre, és ma már számos gyártó kínál gluténmentes söröket, így egyre szélesebb a választék ebben a kategóriában. A gluténmentes sörök előállításának két fő módja van. Az egyik módszer, hogy a sörfőzők teljesen mellőzik a gluténtartalmú gabonákat, és helyettük más, alternatív alapanyagokat használnak, például cirokot, kukoricát, rizst, hajdinát vagy kölest. Ezek a gabonák természetesen gluténmentesek, így biztonsággal fogyaszthatók a gluténérzékenyek számára. A másik módszer esetén a sör hagyományos módon készül gluténtartalmú gabonákból, ám a gyártási folyamat végén speciális enzimeket adnak a sörhöz. Ezek az enzimek lebontják a glutént, és a késztermék gluténtartalmát a jogilag előírt határérték, azaz 20 mg/kg alá csökkentik, amely már biztonságosnak tekinthető a legtöbb gluténérzékeny számára.
A gluténmentes sörök között is számos típus található, a könnyedebb, láger jellegű söröktől kezdve az erősebb ízvilágú, sötét változatokig. Az alternatív gabonák használata gyakran kissé eltérő ízprofilt eredményez, de sok gyártó nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a gluténmentes változatok is a hagyományos sörökhöz hasonló élményt nyújtsanak. Ennek köszönhetően a gluténérzékenyek ma már olyan széles választékból válogathatnak, amely megfelel az egyéni ízlésüknek és preferenciáiknak.
Mivel egyre több ember érintett a gluténérzékenységben, és az étkezési szokások is egyre tudatosabbá válnak, a söriparban egyre több figyelmet fordítanak ennek a fogyasztói csoportnak a kiszolgálására. Sok sörgyártó a különböző fesztiválokon és rendezvényeken is kínál gluténmentes változatokat, hogy az érintettek ott is élvezhessék a sörözés élményét. Az alternatív gabonákból készült gluténmentes sörök piaca folyamatosan bővül, és újabb ízek, valamint újabb márkák kerülnek be a kínálatba, így a gluténérzékenyek számára is egyre könnyebbé válik, hogy olyan sört találjanak, amely minden tekintetben megfelel az ízlésüknek.
A bajor sörfőzésnek óriási hagyományai vannak, a sör a bajorok számára nem csupán egy ital, hanem az élet szerves része, szorosan kapcsolódva az ünnepekhez (lásd: Oktoberfest), a mindennapokhoz és a közösségi élethez, ráadásul a bajor sörök legendásan jók. Számos klasszikus bajor sörstílus létezik, a mai cikkben egy igazán megosztó sörstílusról a rauchbier-ről olvashattok.
Rauchbier – az igazán megosztó német sörök
A rauchbier, azaz füstölt sör igazi ínyencségnek számít. Itt igazából csak végletek vannak: valaki vagy szereti őket vagy utalja, egy igazán megosztó sörstílus. Ez a sörstílus Bamberg városához köthető a leginkább és Bamberg egy igazi sörfőváros, jelenleg 10 aktív sörfőzde is működik a nagyjából 70.000 fős kisvárosban. A Rauchbier ízvilága meglehetősen füstös, igazi húsvéti füstölt sonka íze, szalonna vagy más füstölt húsra hasonlító íze van, ami meglehetősen bizarr, hiszen mégiscsak egy sörről van szó. Az füstös intenzitás típusonként és főzdénként is eltérő, ezért a bükkfa tűzön szárított maláta a felelős. A füstölt sörök általában malátás karakterrel rendelkeznek, amely enyhén édes, kenyeres, karamellás és pörkölt árnyalatokkal egészül ki. A komlózás általában mérsékelt, hogy ne nyomja el a füstös jegyeket, így a sör sima, kiegyensúlyozott és közepesen testes marad.
A bajor sörfőzésnek óriási hagyományai vannak, a sör a bajorok számára nem csupán egy ital, hanem az élet szerves része, szorosan kapcsolódva az ünnepekhez (lásd: Oktoberfest), a mindennapokhoz és a közösségi élethez, ráadásul a bajor sörök legendásan jók. Számos klasszikus bajor sörstílus létezik, ma a pincesörről olvashattok röviden.
Kellerbier – egy élesztős, malátás sör egyenesen a pincéből
Sokan hívják sokféleképpen. Nevezik pincesörnek, vagyis kellerbier-nek. Máshol zwickl-ként vagy landbier-ként hivatkoznak rá. (A zwickl esetében az érlelési idő sokkal rövidebb szokott lenni, de a stílus nagyon hasonló.) Legfőbb jellemzője a friss, természetes és rusztikus ízvilág, amely a szűretlen karakteréből adódik. Az íze általában malátás és édeskés, de enyhén pörkölt, kenyérre emlékeztető jegyeket is tartalmaz. A sörfőzés során keletkező komlós jegyek enyhén kesernyések, de kiegyensúlyozottak, így a pincesör lágy és könnyen iható marad. A szűretlenség miatt a legtöbbször enyhén zavaros, opálos megjelenésű, és gazdagabb ízekkel rendelkezik, mint egyéb szűrt láger sörök. Friss, természetes íze miatt jól érvényesülnek benne a gabonás, földes és enyhén gyümölcsös aromák. A pincesör története a középkorig nyúlik vissza, amikor a söröket még nem tudták hűteni modern technológiával. Ezért a söröket természetes módon, pincékben vagy barlangokban tárolták, amelyek hűvös és stabil környezetet biztosítottak az érleléshez. A pincesör nevét is erről a hagyományos, pincében történő érlelési módszerről kapta. Régen, mikor az ipari hűtés még nem könnyítette meg az emberek mindennapjait, a sörfőzés egy teljesen szezonális tevékenység volt, a nyári nagy melegben ugyanis nem lehetett jó sört főzni az akkori technológiákkal. A sörfőzőknek a hűvösebb időben előre kellett főzniük és termékeiket pincékben és hűvös barlangokban kellett érlelniük.
A bajor sörfőzésnek óriási hagyományai vannak, a sör a bajorok számára nem csupán egy ital, hanem az élet szerves része, szorosan kapcsolódva az ünnepekhez (lásd: Oktoberfest), a mindennapokhoz és a közösségi élethez, ráadásul a bajor sörök legendásan jók. Számos klasszikus bajor sörstílus létezik, most a baksörökről olvashattok röviden.
Baksör – ha igazán testes sörökre vágysz
A baksörök ízvilága gazdag, malátás és édes, amelyben gyakran felfedezhetőek a karamelles, kenyeres, diós, csokoládés vagy aszalt gyümölcsös jegyek. A komló jelenléte minimális, éppen csak annyira érződik, hogy kiegyensúlyozza az édes malátás alapkaraktert, de nem uralja el az italt. A baksörök általában testesebb, magasabb alkoholtartalmú sörök. A sör és a hozzákapcsolódó kecskebak motívum valószínűleg egy félrefordítás eredménye: a sörstílus Einbeck városából származik, de híre és maga a sör is hamar eljutott Bajországba. Bajor dialektusban Einbeck-et Einpock-nak mondták és a sörre csak einbeck-i sörként hivatkoztak. Viszont az Einpock-hoz nagyon hasonlít az ein Bock kifejezés, ami a németben egy kecskét jelent. Idővel a kecske szimbóluma annyira összefonódott a baksörrel, hogy a sörfőzdék elkezdték használni címkéiken és reklámjaikban. Ma már sok baksört gyártó sörfőzde logóján, címkéjén vagy éppen reklámjaiban is megjelenik a kecske. (Nem, ettől még a Kozel nem csak baksöröket készít, hanem nekik alapból a kecske a jelképük.)
A bajor sörfőzésnek óriási hagyományai vannak, a sör a bajorok számára nem csupán egy ital, hanem az élet szerves része, szorosan kapcsolódva az ünnepekhez (lásd: Oktoberfest), a mindennapokhoz és a közösségi élethez, ráadásul a bajor sörök legendásan jók. Számos klasszikus bajor sörstílus létezik, ebben a cikkben a sötét színű dunkel sörökről olvashattok röviden.
Dunkel – a régi idők söre
Fontos megjegyezni, hogy a dunkel alapvetően a sör színére utal, egészen pontosan a sötétségére. Stílust tekintve a dunkel nagyon sokféle lehet, akár búzasör is, a szabatos német ezt dunkel weizen-nek nevezi. A dunkel-ek ízvilágát a maláta határozza meg, amely gazdag, édeskés és enyhén pörkölt jegyekkel rendelkezik. Az ízében felfedezhetők kekszre, karamellre, pirított kenyérre és csokoládéra emlékeztető karakterek, miközben a komló csak visszafogott, enyhén kesernyés hátteret ad. Régebben a sörök színe sokkal sötétebb volt, így gyakorlatilag minden sör dunkel volt. A pilzeni, bécsi ászok és müncheni lager sörök színrelépésével érkezett el az a trend, hogy a sörök elkezdtek kifakulni és mindenki a világosabb söröket kezdte el keresni. Ennek ellenére a dunkel megmaradt és az őszi és téli estéken ma is előszeretettel fogyasztják az emberek, ezt a világos sörökhöz képest testesebb italt.
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, amelyek tárolják az eszközinformációkat és/vagy hozzáférnek azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.
Funkcionális
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés szigorúan szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért konkrét szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag az elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő kommunikáció továbbításához.
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának jogos céljára szükséges.
Statisztikák
A kizárólag statisztikai célokra használt technikai tárolás vagy hozzáférés.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
A technikai tárolásra vagy hozzáférésre a reklámok küldéséhez szükséges felhasználói profilok létrehozásához van szükség, vagy ahhoz, hogy a felhasználót egy weboldalon vagy több weboldalon keresztül nyomon lehessen követni hasonló marketingcélokból.
Karácsony előtt utoljára december 19-én (pénteken) adunk fel Foxpost és GLS csomagokat, ezért a karácsonyi kézbesítéshez december 18-án éjfélig rendelj.
-
Személyes átvételhez a rendelést december 21-én éjfélig add le, így december 22–23-án átveheted az Arany János utcai vagy a pátyi átvételi pontunkon.